Galopp

Angol telivérek Magyarországon

A hazai lóversenyzés szempontjából meghatározó eseménynek bizonyult a kisbéri állami ménesbirtok 1853. évi alapítása. A Batthyány család elkobzott birtokán ugyanis a fő tenyészcél az angol telivér volt - és az is maradt. 1865-ben már az állam vásárolta meg azt a Buccaneer nevű mént, amely az elkövetkező két évtizedben 184 angol telivér (és 544 félvér) kancát fedezett, így kiváló tulajdonságait az egész országban örökítette. Utódai 13 derbyt nyertek. Egy Mineral nevű, telivér kancával nemzett fia, Kisbér többek között az epsomi derbyn és három héttel később a párizsi Grand Prix-n is diadalmaskodott. Ez 1876-ban történt. 

Ugyanebben az évben lépett először pályára - Berlinben, nyeretlen kétévesként - egy sötétsárga kanca, Kincsem, amelyet sem ekkor, sem életében soha le nem győztek. Kincsem - Ausztria, Anglia, Magyar-, Német- és Franciaország versenypályáin - összesen ötvennégyszer futott, és ötvennégyszer győzött.

A hazai telivértenyésztést 1945 után a köztenyésztésben megmaradt vagy idegenből visszahozott, néhány mén (pl. Alcazar, Csintalan, Voragine, illetve Sultan Mahomed, majd a csikóként, anyja lábánál hazahozott Bánk) mentette meg. Az importált és itthon felbukkant ménekkel (pl. az angol Hyperion vérű Róbert Endrével, illetve Alpárral, Macaoval, Marioval) Alagon szaporított tenyészanyagot később a dióspusztai ménesbe szállították.
1953-ban Kerteskőn új ménest alapítottak, majd a telivérek egy részét a kisbéri ménest alkotó Apátipusztán és Nyeskenyepusztán helyezték el. Egy ideig Remeteség is a telivértenyésztés szolgálatában állt, majd a Tiszántúlon a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság Szenttamáson és az orosházi Új Élet MgTsz. szervezett új ménest. Később hozzájuk csatlakozott a Dunántúlon Somogysárd is. A fajta magyarországi tenyésztése a galopp versenyzés szempontjából döntő jelentőségű, és a szelekció alapja az évente mintegy 550 galopp futam. Néhány kiváló egyed azonban lovastusában és díjugratásban bizonyult eredményesnek, illetőleg mint fedezőmén vagy tenyészkanca állt a hazai sportló-tenyésztés szolgálatába.

A hazai telivértenyésztést 1945 után a köztenyésztésben megmaradt vagy idegenből visszahozott, néhány mén (pl. Alcazar, Csintalan, Voragine, illetve Sultan Mahomed, majd a csikóként, anyja lábánál hazahozott Bánk) mentette meg. Az importált és itthon felbukkant ménekkel (pl. az angol Hyperion vérű Róbert Endrével, illetve Alpárral, Macaoval, Marioval) Alagon szaporított tenyészanyagot később a dióspusztai ménesbe szállították.
1953-ban Kerteskőn új ménest alapítottak, majd a telivérek egy részét a kisbéri ménest alkotó Apátipusztán és Nyeskenyepusztán helyezték el. Egy ideig Remeteség is a telivértenyésztés szolgálatában állt, majd a Tiszántúlon a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság Szenttamáson és az orosházi Új Élet MgTsz. szervezett új ménest. Később hozzájuk csatlakozott a Dunántúlon Somogysárd is. A fajta magyarországi tenyésztése a galopp versenyzés szempontjából döntő jelentőségű, és a szelekció alapja az évente mintegy 550 galopp futam. Néhány kiváló egyed azonban lovastusában és díjugratásban bizonyult eredményesnek, illetőleg mint fedezőmén vagy tenyészkanca állt a hazai sportló-tenyésztés szolgálatába.

Pesten az első ilyen „sportlátványt” A Lótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság rendezte 1879-ben, a Városligetben. Az első futamban egyenként indított hét kettősfogat - négykerekű kocsival - kétszer kerülte meg a tavat (4700 m), a másodikra - tetszésük szerint négy-vagy kétkerekűvel - benevezett öt egyesfogat pedig csak egyszer (2350 m). Néhány évvel később a sorra alakuló, vidéki egyesületek Székelyudvarhelyen, Pozsonyban, Debrecenben és Mándokon is rendeztek ügetőversenyt, a városligeti futamokat pedig évente megismételték. A Kerepesi út és temető között az első, öntözhető Ügetőpálya 1883-ban nyílt meg. A 20 méter széles és 750 méter hosszú futófelület szűk fordulóit 15 fokos dőlésszöggel könnyítették, a közönségnek „svájci stílben” ácsolt, fa lelátókon 1000 ülőhelyet biztosítottak. Az egyszerűség kedvéért „hosszúnevű társaság”-ként emlegetett építtető („Kelet kapitány” néven) versenyistállót is alapított, és az általuk választott kék-sárga lett a magyar ügetőversenyzés hivatalos színe. Az ügetőversenyzésnek az 1896. évi, ezredéves ünnepségek adtak új lendületet, majd az 1903-ban Budapesti Ügetőverseny Egyesületté alakult „hosszú nevű társaság” 1905-ben új pályát nyitott az Erzsébet királyné úton, ahol a versenyek - az I. világháború okozta veszteségek ellenére - több, mint két évtizeden át vonzottak négy-ötezer fős közönséget.

elmúlt években több hónapot töltöttem az USA-ban, és sok hunter versenyszámban lovagoltam. Ez alkalommal szeretném bemutatni a hunterlovak jellemző tulajdonságait, a hunterversenyeket, valamint foglalkozom a pályák építésével és a bíráskodás kérdésével. elmúlt években több hónapot töltöttem az USA-ban, és sok hunter versenyszámban lovagoltam. Ez alkalommal szeretném bemutatni a hunterlovak jellemző tulajdonságait, a hunterversenyeket, valamint foglalkozom a pályák építésével és a bíráskodás kérdésével.       A hunterlovak jellemzői A ló külleme legyen szinte tökéletes. A versenyen a hunterló makulátlanul tiszta, a szőre fényes. A sörény minden esetben fonott, apró, pici, egyenlő távolságban lévő fonatokkal, a farok felül fonott, a többi része pedig tökéletesen ki van fésülve. A lovak patáit minden pályára lépés előtt kikaparják és leolajozzák. Nagyon fontos dolog, hogy a szerszámok: a nyereg, kantár stb. tökéletesen tiszta és még a fémcsatok, a zabla, a kengyelvas is fényes. A bírók számára a ló mozgása és külleme a legfontosabb. A ló szabadon, élénken és egyenes lábakkal mozogjon, az ellazult, nyugodt lónak hosszú, lenyújtott nyakkal, élénk szemekkel, figyelő fülekkel kell jó benyomást keltenie a sokszor nagyon szigorú bírók előtt. A hunterlovak versenyszerszámzata A lovakon csak csikópálcás vagy D zabla lehet, nem használható semmiféle feszítő, láncos zabla, sőt, még kisorrszíj sem engedélyezett! Martingál lehet, de csak olyan, melyet az orrszíjhoz rögzítenek, a kantárszár csak fonott bőrből készülhet - nem lehet gumis vagy más egyéb anyagú. Bármilyen ugrónyereg alkalmazható, de csak nyereg alakú alátéttel. A lovakon nem lehet fásli, ín- és bokavédő, valamint pataharang. A lovak elöl alumínium-, hátul hagyományos acélpatkóban versenyeznek. A hunterlovak ugrása Az ugráskor a legfontosabb az ugróstílus, amit most ne keverjünk össze az általunk is megszokott ugrólovakéval! Ez teljesen más. A hunterlónak lassan kell elhagynia a talajt, egy pillanatra szinte megáll a levegőben, majd puhán talajt fog. Ugráskor a lábtöveket magasra kell emelnie, és egyenletesen megtartani az ugrás felett. A ló fejét és nyakát lefelé nyújtja az ugráskor, ezzel is biztosítva az egyensúlyt az ugrás holtpontján. Nagyon fontos, hogy a ló mindig egyenesen ugorjon, és az ugrás közepét ugorja! A pályán végrehajtott ugrásakor látszódnia kell, hogy a ló élvezi a munkáját (a fülek előre figyelnek), eközben ugrásait mindenféle megerőltetés nélkül hajtsa végre. A hunterlovas A lovas ruházata eltér a hagyományos európai, már általunk is megszokott móditól. Csak a fekete csizma az egyetlen ami egyezik. Vajszínű, szinte barna nadrágban és sötétkék, de gyakrabban barna kockás zakóban kell lovagolniuk a versenyeken. Egy hunterlovas a tisztelgéstől is eltekinthet, még a sapkáját sem kell megemelnie, viszont rendkívül ápoltnak, tisztának és frissen borotváltnak kell lennie! A hunterlovas fő dolga lényegében az, hogy bemutassa, előadja a lovát. A lovas stílusát nem bírálják, de nagyon sokat tehet annak érdekében, hogy lova jól szerepeljen. A lovason látszódjék, hogy élvezi a pálya lovaglását, és mutassa hogy lova milyen könnyen kezelhető és lovagolható. A hunterpályákról A pályák, építésüket tekintve természetes körülményeket mutatnak. Nincsenek színes akadályok, csak fehér vagy barna rudak. A kitörők is fehérek és barnák, viszont rengeteg a virág, na meg persze egy-két kis kőfal is van vagy kerítés, amely szintén barna vagy fehér színű. Az akadályok nincsenek megszámozva, sőt kizászlózva sincsenek!!! A versenyeken nincs pályabemutató. A pályákat már reggel meg lehet nézni, de csak a mellettük lévő kitűzőfalon, mert ott vannak feltüntetve a távolságok, méretek stb., alapidő nincs. A pálya talaja mindig homokos és nagyon egyenletes! Kizárólag egy esetben rendeznek hunter versenyszámot füves talajon, akkor, ha bajnoki döntőről van szó (ún. hunter classic, hunter challenge, illetve futurity) vagy ha nagy a pénzdíj. Egy ilyen versenyen én is részt vettem a californiai The Oaks Farmon, s erről már korábban beszámoltam. A pályán nyolc akadály található, egy kettesugrással, rendszerint csak meredek és oxer található, ezek sohasem magasabbak 120 centiméternél. Triple bar, vizesárok vagy vizestálca nincs. Az oxerok csak meghívósak lehetnek, a pálya lényegében négy egyenes vonalból áll, kettő a hosszú falakon, kettő pedig az átlókon van. Ez így első hallásra nagyon egyszerűnek tűnik, de egy 120 centiméteres hunterversenyt nehezebb megnyerni, mint egy 160-as nagydíjat! Amerikában nagyobb dicsőségnek számít megnyerni egy komoly hunterszámot, mint akármilyen ugrószámot! Amerikában minden egyes ugróló a hunterben kezdi, legalább az első évében. Minden komoly amerikai ugróló itt debütál, így pl. Untouchable, Gem Twist, illetve Snowbound, aki olimpiai aranyérmet nyert a mexikói olimpián vagy Abdullah, I Love You, Calypso, Jet Run, Livius stb. A hunterszám elbírálása Egy versenyszám két pályából áll, amit a lovas külön-külön vagy egymás után is lelovagolhat. A két pálya után van még egy (nem kötelező) szám, az ún. under saddle, ami annyit jelent, hogy nyereg alatt itt csak a nagyon extra mozgású lovak vesznek részt, mivel ebben a versenyszámban csak a lovak mozgását pontozzák. A verseny végén a két ugró- és az egy nyereg alatti számból adódnak össze a pontok, és így hirdetnek győztest. A hunterló bírálata a pályára lépésekor kezdődik, ettől kezdve minden mozdulatát értékelik. Nem ijedezhet, bakkolhat, sunyíthat, rohanhat, és a lényeg, hogy tökéletesen tisztán kell járnia! A kezdés előtt a lovasok általában egy teljes kört ügetnek, majd nekivágnak a pályának. Az első és a második kört külön értékelik. A lényeg az, hogy a ló egy tempóban, laza száron, szinte csak legaloppozza a pályát, az ugrások közt tökéletes ugrásváltásokkal és az akadályok érintése nélkül. A lónak abban a tempóban kell befejeznie, amilyennel elkezdte. Az ugrások közt meghatározott számú vágtaugrások vannak, amelyeket szigorúan be kell tartani, aki eggyel többet vagy kevesebbet vágtázik, hibaponttal büntetik. A lónak az ugrást mindig középen kell ugrani, és egyetlen érintése sem lehet. A verseny végén a legjobb formában legjobban mozgó, a legprecízebben és mindenféle erőkifejtés nélkül ugró ló lesz a győztes. A bírók által komolynak ítélt hibák: - ellenszegülés, - a rúd leütése, - hirtelen tempónövekedés avagy csökkenés, a ló elrohan, - hamislábon vágtázás vagy keresztezés, - ugrás felett láblógatás, - bakkolás, kirúgás. Kisebb hibák: - egyenetlen tempó, - a rúd enyhe érintése, - egyenetlen elülső lábak az ugrás felett, - nem az ugrás közepének ugratása, - hátrahúzott fülek vagy a farok csapkodása, - nyitott száj, magasan tartott fej. Remélem, hogy sikerült bemutatnom és érthetőbbé tettem azt az amerikai módszert, illetve versenyszámot, amelyet az éllovasok a mai napig gyakorolnak és űznek, és e sajátos módon képzik lovaikat a nagyobb világversenyekre. Tapasztalataim szerint ez a módszer jól bevált - hatékonyabban képezhetők így a lovak, valamint hosszú távon tartósabb eredmények érhetők el így. A következő számban részletesen beszámolok az Equtation (lovasstílus) versenyekről, pályákról és lovaglásról. Arról a versenyszámról, amely révén az amerikai lovasokat joggal hívják a stílus királyának.