Andalúziai  Spanyolország déli részén található Andalúzia a szülõhelye ennek a legkeresettebb és talán leghíresebb európai fajtának. Eredete nem ismert. Egyesek szerint tisztavérû honos fajta, mások szerint berber eredetû honos állomány a Kr. u. 8. században a mórokkal érkezõ arab és berber lovakkal keveredett. Az andalúziai típus a magasiskola könnyed elsajátítása révén ideális katonaló volt. A 15-18. században az andalúziait számos más fajta kialakítására felhasználták szerte Európában. Így jött létre a lipicai, a kladrubi, a lusitano és az alter real. Egy idõben annyira megnövekedett az igény iránta, hogy kivitelét halálbüntetés terhe mellett megtiltották. Ennek ellenére a fajta a 19. század elején a fajta fennmaradása veszélybe került. III. Fülöp spanyol király uralkodása alatt több fajtával keresztezték, hogy küllemét tömegesebbé tegyék. Napóleon spanyolországi hadjárata során a francia tábornokok elvitték a törzsállomány nagy részét, így számos vonal kiveszett a fajtából. Fennmaradása a karthauzi szerzeteseknek köszönhetõ, akik monostoraikban féltõ gonddal tenyésztették az andalúziait. E lovak átvészelték a veszedelmet. Új ménest alapítottak és a fajta újra felvirágzott. A fajta nagyon kedvezõ vérmérsékletû. Okos, jóindulatú, nyugodt, könnyû vele dolgozni. Mozgása elegáns, nagyon látványos. Magas ívû léptei mindig a figyelem középpontjába állítják, bárhol szerepeljen is. Jellemzõk: Szín: általában szürke Marmagasság: 160-168 cm Küllem: széles kosfej, nagy szemek, hosszú, ívelt nyak, rövid, mély törzs, erõteljes, kerek far, arõs lábak, elegáns sörény és farok Viselkedés: jóindulatú, nyugodt, együttmûködõ, büszke, agilis Használati mód: magasiskola, parádék, bikaviadal Kialakulás: Helyi állomány-> berber-> arab-> ANDALÚZIAI